1998-ban jelent meg a baranyai Babarcról az első falumonográfia. Az első kötet a település történetét tartalmazza a római kortól a XX. századig. Már akkor megvolt az igény és a terv is, hogy készüljön egy olyan könyv is, amelyet a falu német nyelvű lakosságának ajánlanának, akik a XVIII-tól lakták és lakják a települést. Hét év előkészítés után 2006-ban végre megjelent a monográfia második része, amelyet 2006. május 19-én mutattak be a babarciaknak.
Dr. Wild Katalin a Pécsi Tudományegyetem Német Nyelvészeti Tanszékének vezetője, a könyv szerkesztője és társszerzője köszönetet mondott a babarciaknak segítségükért és támogatásukért. A könyv tizenkét szerzője egy kivétellel mind Babarcról származik. Bár ma már csak néhányan élnek közülük a településen, mégis mindegyikük szorosan kötődik a szülőfalujához. "Példaértékű, hogy a könyvön három generáció dolgozott", hangsúlyozta Dr. Wild Katalin.
A könyv egy földrajzi bevezető mellett (Schmidt Zoltán) háron nagy témakört tartalmaz:
1. történelem - A plébánia története (Galambos-Göller Ferenc)
2. néprajz - Népszokások, gyermekdalok, gyermekjátékok, parasztházak, keresztek (Wild Katalin), Születés és keresztelő (Treitz Adrienn), Lakodalom és népviselet (Englenderné Hock Ibolya), Halál és temetkezés (Hoffmann Szilvia), Zenei élet (Weisenfeld Zoltán - Hock János), Néphiedelem (Vadas Rita), Népi gyógymódok (Ambach Mónika), Étkezési szokások (Baszler Mária), Szakrális tárgyak (Englender Petra)
3. nyelv - Nyelvjárások, szólások, nevek (Wild Katalin), Hidak, források, utak nevei (Hock János).
A szakanyagok mellett vidám nyelvjárási történetek, babarci személyiségek életrajzai, valamint régi képek is helyet kaptak. A könyvet szakmai körökben is kitűnőnek ítélik.
A könyv megvásárolható a Babarci Német Kisebbségi Önkormányzatnál. Átvehető péntekenként 19 órától a Babarci Tánccsoport Székházában.
Ár: 2200 Forint
További információ:
Treitz Éva, elnök
Tel.: +36/69-362-119

Dr. Wild Katalin bemutatja a könyvet és néhányan az írók közül: Hock János Englender Petra, Bászler Mária, Englenderné Hock Ibolya, Dr. Wild Katalin (balról jobbra)

Néhányan az írók közül: Englender Petra, Bászler Mária, Ambach Mónika, Englenderné Hock Ibolya, Dr. Wild Katalin (balról jobbra)

Treitz Zoltánné, a Babarci Német Önkormányzat elnöke köszönetet mond Dr. Wild Katalinnak és a könyv szerzőinek