Babarc az ország déli részén, Baranya megye keleti felén, a Dunától mintegy 10 kilométerre, a folyónál kezdődő és a Mecsekig húzódó dombság délkeleti részén, a Mohács - Pécs közötti országúttól északra, a Borza patak völgyében épült falu.
A falu határának déli része sík, északi része emelkedő dombos. A Salamon-hegy a falu legmagasabb pontja, tengerszint feletti magassága 224 m.

Ezen a termékeny területen viszonylag korán megtelepedett az ember. Az első leleteknek a koraőskorig nyúlnak vissza. A kerámialeletek a késő újkőkorból származnak, Kr.e. 2500-2800 körüliek és az úgynevezett "lengyeli kultúra" emlékei. Időszámításunk előtti maradványok sokasodni kezdenek ezek már az ember huzamosabb itt tartózkodását feltételezik. Ezt bizonyítja a római kori téglasír is. A népvándorlás idejéből származik 3 téglasír amelyre Török Gyula 1939-ben bukkant rá. Később az avarok nyomai kerültek elő, öt avar kori sír feltárásával. Talán arról is beszélhetünk, hogy Babarc több mint 1500 éves.

A falu mai neve 1015-ből ismert. Valószínűleg első tulajdonosától, Babarc vitézről kapta. A pécsváradi apátság 1015. évi alapítólevelében az apátságnak adományozott falvak között szerepel. A faluelnevezés a középkori oklevelekben különböző változatokban szerepel: Boborch, Babolcha, Babarczi. A kis faluból templomos, plébániás hely lett. 1408-ból tudjuk, hogy vásáros hely volt, tehát a mezővárosi fejlődés útjára lépett. Az is feltehető, hogy az apátságnak valamiféle alközpontja lehetett, magtárakkal, borpincékkel, malmokkal.

A török megszállás alatt tovább fejlődött a falu. Azonban a 150 éves hódoltság alatti pusztítások Babarcot sem kerülték el. A csatározások sokszor Eszékig is elhúzódtak, a hadiút melletti falvak végveszélybe kerültek. Babarc lassan elnéptelenedett. Az életben maradtak a környező erdőkben, mocsarakban húzták meg magukat.

Az 1696. évi összeírás 10 családot említ Babarcon. Ezek valamennyien magyarok és kálvinisták voltak, 1602-ben még katolikusok lakták a falut, ebben az évben épült az első katolikus templom. Későbbi dokumentumokból is kitűnik, hogy a kálvinisták 1712-ig a katolikusok templomába jártak, majd építettek egy kicsi templomot és azt 1829-ben újjáépítették. A mai római katolikus plébániatemplomot 1808-ban Szent István király tiszteletére emelték.

Baranya népét a török kiűzése után az 1704. évi rácdúlás rázta meg. A szerbek pusztítása Babarcot sem kerülte el. A házakat felgyújtották, az állatokat elűzték, a lakosság egy része azonban megmenekült.
Ezután kezdődött a németek betelepítése. Az uradalmak is támogatták a jövevényeket. A Pécsváradi Uradalom apátsága (kezdetben Kamara) 1698 és 1703 közti összeírásaiban 45 család szerepel, ami hatalmas számot jelentett ebben az időben. Ezek azonban csak pár évig tartózkodtak a faluban, 1703-ra valamennyien eltávoztak, tovább vándoroltak.

III. Károly 1723. évi törvényének "Az ország benépesítése" címet viselő 703. cikke említi a betelepítést. A törvénycikk a következőt mondja ki:
" Ő legszentségesebb felsége jóságosan meg fogja engedni, hogy bármely szabad embert 6 éven keresztül minden közadó fizetésétől való mentesség feltétele mellett az országba hívhassanak, és e szabadságot országszerte kihirdethessék."

A birtokosoknak érdekük volt saját birtokukra csábítani a betelepülőket. A törvény azt is kimondta, hogy a telepesnek nem lehet adóssága. Bizonyos vagyonnal rendelkezniük kellett, követelték, hogy annyi készpénzük legyen, hogyha vissza kívánnának telepedni hazájukba, annak ne legyen anyagi akadálya.

A letelepedésnek ez csak az egyik módja, a legális mód volt, de jöttek nem is kevesen titokban, csaknem szökve. Ők nyilván vagyonilag igen rosszul álltak, esetleg semmijük sem volt.

A legálisan érkezett, vagyonosabb telepeseknek a birtokosok megadták a törvényben leírt kedvezményeket. Ez érdeke volt a betelepülőknek, és a kedvezmény lejártakor új birtokost kerestek, aki ismét biztosította a 3-6 év kedvezményt. Így indult meg a több évtizeden át tartó vándorlás a Dunától a megye belseje felé.

Babarcra az első német telepesek 1720-ban érkeztek. Ezek a következők voltak: Jakab Maidl, Henrik Lencz, Henrik Kron, Hanz Henrik Smidt, Konrád Porges, Berget, vagy Berger. A neveket az összeíró latin betűkkel jegyezte fel, természetesen hallás után. Valószínűleg nem is tudott németül.

Babarcra 1698-1752 között - az 54 év alatt - 318 család érkezett, akik közül 141 család rövid időn belül tovább vándorolt. A folyamat lassan nyugvópontra jutott, s a század végére a lakosság nagyjából megállapodott. A családokban átlagban 5 fő élt, ezen belül 2-3 gyermek. A falu kezdetben két utcából állt a magyar utcából és a sváb utcából, ennek megfelelően két falurészről is beszéltek, a magyar és a sváb faluról. A rajnai frank nyelvjárást beszélő németek a falu nevét "Bawaz"-ra (ejtsd Bávác) fordították.

A magyar családok száma 10-20 között, a lakosság száma 50-100 között mozgott.

A századvégi állapotot kitűnően tükrözi az ún. II. József féle népösszeírás. Ennek Babarcra vonatkozó adatai a következők:

Babarc: község
Birtokos: Magyar Királyi Kamara (ez volt az apátság megszűnése utáni átmeneti állapot)
Házak száma: 134
Családok száma: 180
Jogi népesség: 910
Férfiak száma: 485, ebből: pap: 2, polgár: 1, paraszt: 131, a családba tartozó leszármazott (örökös): 110,
zsellér: 67, egyéb: 23, szabadságolt katona: 2
Nők száma: 425
Gyermekek száma: 1-12 éves: 115, 13-17 éves: 34

A leírások alapján a magyarok fából, sövényből és sárból építkeztek, a németek agyagból. Az épületek fedele legtöbbször nádból, vagy szalmából volt.

Babarcon a legfőbb gazdasági tevékenység a szőlőművelés volt. Az állattartás is jelentős szerepet játszott ebben az időben, melynek megoszlása a következő: 4 ló, 10 ökör, 12 tehén, 22 borjú, 16 sertés, 9 méhkas.

A későbbi telepesek már a földművelést, a búza, árpa, kukorica, rozs termesztését emelték az első helyre. Miután a jobbágyoknak a dézsmán kívül robotszolgáltatási kötelezettségük is volt, a korszerűbben szervezett uradalom arra törekedett, hogy a robotot pénzben váltsák meg. Ez ellen a parasztság sem tiltakozott, mert így több ideje maradt saját gazdasága művelésére.

A feudalizmus megszűnése után, 1866-ban a következő volt a földterület megoszlása:
szántó: 1926 kat.hold 1237 négyszög öl, rét: 374 kat.hold 646 négyszög öl, szőlő: 296 kat.hold 1304 négyszög öl, legelő: 322 kat.hold 755 négyszög öl, erdő: 188 kat.hold 815 négyszög öl, terméketlen terület:105 kat.hold 1474 négyszög öl.

Megbízható adatok vannak arról, hogy mikor épült a reformátusok temploma. Egy írásbeli dokumentum ezt 1714-re teszi. A református magyarok iskolát is fenntartottak. 1732-ből tudjuk, hogy a tanító fizetését megállapodás szerint kapta. 1761-ben a reformátusok tanítója a 40 éves Molnár András volt. A felnőtt reformátusok 130-an, gyerekek 93-an voltak.
1816-ban 18 fiúnak és 11 lánynak kellett volna iskolába járnia, de a lelkész szomorúan írta a parókia történetét rögzítő jegyzőkönyvbe: "A gyerekek közül nyáron azok nem járnak iskolába, kiknek otthon hasznukat veszik, télen azok, kiknek nincs ruhájuk."

A magyar lakosság csökkenése, főleg az egykék elterjedése következtében a református iskolába járó gyerekek száma folyamatosan csökkent.

A Babarcon letelepedett németek katolikusok voltak. Kezdetben a versendi plébánia fíliája volt a babarci, 1754-től azonban átköltözött a plébánia is. Ekkor épült a plébániaház. A mai katolikus templom 1807-ben épült. A katolikusoknak természetesen külön iskolájuk volt, amit 1754-ben Weidler János vezetett.

Az 1761. évi feljegyzésekből kiderül, hogy a katolikus tanítványok száma 116 volt. A református iskolába sem kevesen, 93-an jártak.

Az oktatás a katolikus iskolában természetesen német nyelven folyt, a tanító alig tudott magyarul. Nem lehetett könnyű a 86 gyereket úgy tanítani, hogy az osztályban - padok hiányában - a gyerekek a földön ültek. A tanítás nagyon kevés tankönyvből folyt, de ezek megfeleltek a célnak. A következőket használták: ABC-s könyv, Olvasókönyv és Evangélium. Ezeket a könyveket a szülőknek kellett megvásárolniuk.

1878-ban felmérték Baranya tanügyi állapotát. Ennek babarci adatai a következők: mindennap iskolába járók száma 18, vasárnapi iskolába járóké 12. Ekkor Babarc lakosai között 1094 német és 190 magyar élt. A plébános Eberling Mátyás, a református lelkész Rácz Márk volt. A katolikus iskolát Klein Ádám 48 éves tanító, a reformátust a 69 éves Bárdos István tanító vezette.

A katolikus német iskola jobban el volt látva felszerelésekkel: fekete tábla, olvasó tábla, 3 db. térkép, földgömb, természetrajzi ábrák, számológép. A református iskola mindössze fekete táblával és olvasótáblával rendelkezett. Tornahely, tornafelszerelés egyik iskolában sem volt. A két iskola közötti különbség leginkább a tanítói fizetésekben mutatkozott meg. Míg a katolikus tanító 624 Forint fizetést kapott, addig a református tanító 30 Forintot. Ez a különbség idővel még tovább növekedett. 1922-ben a katolikus iskolában már három tanteremben, 6 osztálycsoportban, magyar és német nyelven, 2 tanítóval és 1 tanítónővel folyt a tanítás.

1956-ban került az iskolába két fiatal tanító, akik színházi darabokat adtak elő a gyerekekkel (pl. Móricz Zsigmond "Légy jó mindhalálig" című regényét). Működött még bábszakkör, sportkör (labdarúgó- és sakkmeccseket szerveztek). Megalakult az Ifjúsági Fúvószenekar, a Német Nemzetiségi Tánccsoport, melyek a falu fiatalságát összefogták - nemzetiségre való tekintet nélkül - a közös tanulásra és szórakozásra.

Az általános iskola 8 osztállyal működött 2003-ig, az akkori átszervezést követően az alsó tagozat 4 osztályában folyik tanítás. A 60-as években a sok gyerek miatt két párhuzamos évfolyam is volt. Az épületek elavultak, több helyen voltak az osztálytermek. Ez a gond később az új épületszárny megépítésével megoldódott. Működik egy nagy és tágas napközi konyha ebédlővel, ahol a gyerekek meleg ebédet kaphatnak. Az iskola igazgatója majdnem negyed századig Hock János. Az 1990 évi rendszerváltás után az igazgató személye megváltozott, az iskola létszáma nagyon lecsökkent, részben az alacsony gyereklétszám, részben a szabad iskolaválasztás következtében máshova járó gyermekek miatt. A községben óvoda is működik ahol az apróságokat készítik fel az óvónők az iskola elvárásaira.

A török kiűzése után az első bíró Timó András volt. 1728-ban a magyar bírót Pápa Miklósnak hívták, a németek 1723-ban egy jövevényt, Paulus Sait-ot választották bíróvá. A fő kérdés az volt, hogy a két bíró hogy tudott együtt dolgozni, ugyanis a hatalmi jelvény, a pecsét közös volt.

Feltételezhetően legfőképp nyelvi problémák akadályozták együttműködésüket. Idővel azonban, ahogy a magyarok fogytak, a németek szerepe az igazgatásban egyre növekedett. Ez főleg akkor következett be, amikor már csak egy bírót választottak a falu élére.

A feudalizmus végén a falu bírája német, az 5 esküdt közül 3 német és 2 magyar volt.

1836-ban Babarc jegyzőség lett, s amikor megalakultak a körjegyzőségek, az akkor 1380 lakosú kisközséget a lánycsóki körjegyzőséghez osztották be. Később Babarc nagyközség lett (1926-ban 1456 lakosa volt) élén egy főjegyzővel. A település a két világháború között fejlődő községnek számított. E fejlődés fontos állomása volt a villany és a telefon bevezetése, az orvos letelepedése, a római katolikus iskola, a községháza, jegyzői lakás, kultúrház és a bekötő út építése.

Ebben a fejlődő szakaszban érte a falut a II. világháború, melynek súlyos következménye a németek jelentős részének kitelepítése volt. A kitelepítettek helyére elsősorban a Felvidékről érkeztek magyar telepesek. E nagyszabású betelepítések megváltoztatták a falu etnikai arculatát. Egy a 70-es évek végén végzett felmérés a falu etnikai képét a következőképp rajzolta meg:

A 40-es években zajló telepítések során főleg Szlovákiából érkeztek családok (1945-1948). Szlovákiából érkezve 62 család, azaz 229 személy települt le. A legtöbben Felsőszeliből (18 család) és Negyedből (23 család) érkezett. Összességében a telepes családok száma 71 volt.