A török kiűzése után az első bíró Timó András volt. 1728-ban a magyar bírót Pápa Miklósnak hívták, a németek 1723-ban egy jövevényt, Paulus Sait-ot választották bíróvá. A fő kérdés az volt, hogy a két bíró hogy tudott együtt dolgozni, ugyanis a hatalmi jelvény, a pecsét közös volt.

Feltételezhetően legfőképp nyelvi problémák akadályozták együttműködésüket. Idővel azonban, ahogy a magyarok fogytak, a németek szerepe az igazgatásban egyre növekedett. Ez főleg akkor következett be, amikor már csak egy bírót választottak a falu élére.

A feudalizmus végén a falu bírája német, az 5 esküdt közül 3 német és 2 magyar volt.

1836-ban Babarc jegyzőség lett, s amikor megalakultak a körjegyzőségek, az akkor 1380 lakosú kisközséget a lánycsóki körjegyzőséghez osztották be. Később Babarc nagyközség lett (1926-ban 1456 lakosa volt) élén egy főjegyzővel. A település a két világháború között fejlődő községnek számított. E fejlődés fontos állomása volt a villany és a telefon bevezetése, az orvos letelepedése, a római katolikus iskola, a községháza, jegyzői lakás, kultúrház és a bekötő út építése.

Ebben a fejlődő szakaszban érte a falut a II. világháború, melynek súlyos következménye a németek jelentős részének kitelepítése volt. A kitelepítettek helyére elsősorban a Felvidékről érkeztek magyar telepesek. E nagyszabású betelepítések megváltoztatták a falu etnikai arculatát. Egy a 70-es évek végén végzett felmérés a falu etnikai képét a következőképp rajzolta meg:

A 40-es években zajló telepítések során főleg Szlovákiából érkeztek családok (1945-1948). Szlovákiából érkezve 62 család, azaz 229 személy települt le. A legtöbben Felsőszeliből (18 család) és Negyedből (23 család) érkezett. Összességében a telepes családok száma 71 volt.